Logikus gondolkodás fejlesztése játékosan
Gyerekjátékok tekintetében a logika alatt az egyszerű következtetést és problémamegoldást értjük. A gyermek a játék során megfigyeléseket tesz, információkat gyűjt a játékról, annak aktuális állapotáról, majd megpróbál ezek tudatában helyes következtetést levonni, egy hasznosnak tűnő következő lépést végrehajtani.
Már kisgyermekkorban megkezdődik a logikus gondolkodás, mint az egyik legfontosabb kognitív készség fejlődése. Ennek a folyamatnak az eredménye az is, ahogyan például a klasszikus gyűrűpiramis játék kirakása közben a gyermek megérti, hogy két különböző méretű gyűrűt felcserélve rakott a helyére, így azok sorrendjét meg kell fordítania, hogy azok sorrendhelyesek legyenek.
A gyermekjátékok rendkívül hasznosak a logikus gondolkodás fejlődésének megalapozásában, segítségükkel gyakorolhatja a gyermek a problémák megoldásához elengedhetetlen gondolkodási sémák elsajátítását.
Milyen típusú játékok segítik a gyerekek logikus gondolkodásának fejlődését?
A kártyajátékok már nagyon régóta velünk vannak és most már a legkisebbek is könnyedén bevonhatóak, köszönhetően a gyártók által kitalált, kisgyerekek számára is jól érthető játékszabályoknak. A kártyajátékok remek példái a logikus gondolkodást serkentő, a stratégiai lépéseket megkövetelő játékoknak.
A technológia fejlődése lehetővé tette, hogy a gyerekpolcokra is felkerülhessenek a programozható robotok, melyek irányítása és utasításokkal való ellátása nagyon hatékonyan fejleszti a gyerekek logikus gondolkodását, szekvenciális problémamegoldó képességét. Az egyszerű robotok vezérlése olyan gondolkodási sémákba vezeti be a gyerekeket, melyek segítségével a későbbiekben komolyabb programokat is képesek lesznek majd megvalósítani.
Az elmúlt évek új kedvencei a kísérletező készleteket tartalmazó játékok. A természetes és mesterséges anyagokkal való megismerkedés, a különböző kölcsönhatásokat (pl. mágneses, gravitációs, kémiai) bemutató kísérletek a logikus gondolkodás fejlesztése mellett a gyerekek általános tudományos ismereteit is bővítik.
A logikus gondolkodást fejlesztő játékok gyakran térbeli-matematikai feladványokra épülnek és feladványfüzetet tartalmaznak, melyek egyre nehezedő „pályákat” vagy megoldandó feladatokat kínálnak. A tervezők úgy készítik el az egymás után következő kihívásokat, hogy azok megoldása során egy korábbi feladványnál kitapasztalt „tudást” is fel kell használni. A gyerekek így lépésről lépésre haladva, a korábbi tapasztalataikból logikus következtetéseket levonva képesek egyre komplexebb feladványok megoldására. Az így kialakuló sikerélmények és az ebből kialakuló gyermeki „flow” hatására válnak ezek a játékok izgalmassá és megunhatatlanná.
Logikus gondolkodás fejlesztése
1. Camelot Junior – Smart Games
A Camelot Junior egy igazán egyedi koncepcióval rendelkező, kaucsukfából készült logikai játék. Feladatunk, hogy a hercegnő és a lovag közé útvonalat építsünk fa elemek segítségével. A feladatok természetesen egyre nehezednek, a kihívások egyre izgalmasabbak. A játék folyamatosan inspirál a logikus gondolkodásra: ha a gyermek felépít egy jónak tűnő hidat, ám az túl magasnak bizonyul, akkor előbb-utóbb rájön, hogy melyik elemet kell elfordítani vagy kicserélni, hogy a kívánt útvonal létrejöjjön. A 48 feladványt tartalmazó játékot 4 éves kortól ajánljuk!
—> részletes játékleírás <–
2. Bunny Boo – SmartGames
A Bunny Boo egy szuper játék a térbeli problémamegoldás trenírozására. Boo nyuszi és a feladatlapok mellett három különböző színű és formájú faragott építőelemet tartalmaz a játék. Figyeljük meg a feladatkártyán található feladványt és próbáljuk meg összeállítani az ott látott térbeli kompozíciót. Ehhez mindössze Boo nyuszit és a három faformát használhatjuk. Összesen 60 kihívással találkozhatunk, melyek kiválóan fejlesztik a gyerekek logikus gondolkodását, térlátását!
—> részletes játékleírás <–
3. Balance Beans – Thinkfun
A Balance Beans játékban mókás, egymásba kapaszkodó játékbabokat kell elhelyeznünk egy mérlegen úgy, hogy azok egyensúlyba kerüljenek. A játék azzal kezdődik, hogy fel kell pakolni a mérlegre néhány piros babot a kártyán lévő instrukciók alapján, aminek hatására a mérleg ki fog billenni valamely irányba. Ezután a színes babok felhasználásával egyensúlyba kell hoznunk a mérleget. A játék nem csak gyerekeknek, felnőtteknek is bőven tartogat kihívásokat, így az egész család megtalálhatja benne a kellemes időtöltést, szórakozást!
—> részletes játékleírás <–
4. Robot egér készlet – Lerning Resources
A logikus gondolkodás, a szekvenciális problémamegoldás gyakorlásának egyik legnagyszerűbb módja a programozás jellegű feladatok megoldása. Ezzel a robot egér készlettel a gyerekek már 4 éves kortól próbálkozhatnak izgalmasabbnál izgalmasabb feladatmegoldásokkal. Egy robot egér irányítása kellő precizitást és ügyes gondolkodást igényel, számos egyéb készséget is előhívva, mint például a lateralizáció, a megfigyelő képesség vagy a rész-egész látásmód. A készlet sokrétűségének köszönhetően 4 éves kortól akár tinédzser korig remekül használható!
—> részletes játékleírás <–
5. Mágneses játék – felfedező készlet – Learning Resources
Ezzel a gazdagon felszerelt mágneses készlettel a problémamegoldás és a rugalmas gondolkodás mellett olyan fontos készségek is trenírozhatóak, mint például a finommotorika és a szem-kéz koordináció. A 39 elemből álló készletet 5 éves kortól ajánljuk!
—> részletes játékleírás <–
6. Numberblocks – Számfölde 1-10 foglalkoztató készlet – Learning Resources
A Numberblocks kedves kockafigurái a számolás és a logikus gondolkodás világába kalauzolják el a gyerekeket. A kedvelt brit TV sorozatra épülő, rendkívül népszerű játék már 3 éves kortól is kreatív játékélményt biztosít. 100 darab építőkocka és 15 darab kétoldalú feladatkártya jobbnál jobb számolós-építős-gondolkodós kihívásokat tartogat a gyerekek számára!
—> részletes játékleírás <–
7. Csip-Csip Piou-Piou tojáskeltető kártyajáték – Djeco
A Csip-Csip Piou-Piou egy vidám kártyajáték, mely egyszerű, ám logikus gondolkodást (sőt, stratégiát) megkívánó szabályrendszerével rabul ejti a gyerekeket és felnőtteket egyaránt! A kártyajáték során tojásokat kell keltetnünk két fázisban. Először meg kell szerezni a tojásokat a megfelelő kártyalapok kijátszásával, majd ki kell keltenünk őket. Tojásokat lopni is lehet a játékostársainktól, de az is megtörténhet, hogy tőlünk lopnak el néhányat. A játékot a gyártó 5 éves kortól ajánlja, ám kis kezdeti segítséggel és gyakorlással 4 éves gyerekek is viszonylag könnyen megtanulják a szabályokat!
—> részletes játékleírás <–
+1. Színkereső IQ labda
A színkereső IQ labda tekinthető a Rubik kocka kistestvérének is. Sokkal egyszerűbb azonban kirakni, már 3-4 éves gyerekek is képesek sikert elérni vele. Minden golyót úgy tudunk a helyére rakni, ha az útjából eltoljuk a többi golyót, így a játék folyamatosan fejleszti a rész-egész látásmódot és a logikus gondolkodást, hiszen a golyók csak a többi golyó ügyes átmozgatásával tudnak pozíciót váltani.
—> részletes játékleírás <–
Logikus gondolkodást és problémamegoldást fejlesztő játékok!