Barion Pixel Skip to content

Diafilm mese

A diavetítők története egészen az 1600-as évekig nyúlik vissza, ekkor találták fel a „laterna magica”-t, vagyis a bűvös lámpást. Ez az eszköz képes volt a falra vetíteni egy üveglapra festett képet, jelenetet. A modern nagyipari diafilmgyártás azonban váratott magára egészen a második világháború utánig. Idehaza az 50-es években kezdett elterjedni, ráadásul nálunk a mesék lettek a legnépszerűbb diafilmek, így a „diafilm” legtöbbünk számára egyet jelent a mese diafilmmel. Eleinte tempera és akvarell festést alkalmaztak, később már textilképeket vagy akár bábfigurákat is használtak a képek készítéséhez.

A 70-es és 80-as években a legtöbb háztartásban megtalálhatóak voltak a diavetítők, melyek a 90-es, 2000-es évekre háttérbe szorultak, ám egyáltalán nem tűntek el! Sőt, manapság az a generáció, amely gyerekként átélhette a diavetítést, most szülőként mutatná meg a gyermekének, milyen érzés is a diavetítő előtt ülni és hagyni, hogy magával ragadjon a mai felgyorsult vizuális ingerekhez képest szokatlanul nyugodt, álló képsorozatok különleges világa. Továbbra is keresettek a mese diafilmek, hazánkban 200-nál is több mesét lehet kapni a mai napig. A jatekpszichologia.hu mese diafilm válogatása ezek közül igyekszik a magyar szíveknek legkedvesebb, legnépszerűbb meséket kínálni.

Mind a(z) 36 találat megjelenítve